Enikő M. BODROGI:

Rubrik?? (filen heter "reszletang2.doc")

3.5. The Effect of the Meänkieli folk-poetry upon literature

Literature written in Meӓnkieli is also quite young, looking back only to a quarter of a century. The first Meӓnkieli novel saw light in 1985, born out of Bengt Pohjanen’s quill, entitled Lyykeri. And it is also Pohjanen who wrote the first Meӓnkieli drama: Kuutot, published in 1987.

Along my investigations, I connected Mr. Pohjanen and asked him whether Meӓnkieli folk literature had any influence upon his work. He admitted, that no one had asked him such a question before despite of his being subject of several interviews. I consider it worth quoting sequences of our correspondence. “Most probably there are influences of folk literature in my books, and it must have had a deep influence upon my identity. How could I have understood without folk poetry that I was Finno-Ugric? We had been defined as Swedish and we were taught Swedish folk poetry; still, this has not left any trace in my spirit, as I felt nothing in common with it.” In his opinion, the Meӓnkieli folk poetry used to be the same with the Finnish folk poetry (this is only natural, if we think about those times, when the Tornio River was not considered to be a country-frontier between the inhabitants on the two banks), and was orally spreading and given over from generation to generation. While at school, he was taught nothing about the Meӓnkieli folk poetry, as if it had been nonexistent. Still, he could listen to tales and legends in his village, showing that the heroes were still definitely alive in the collective memory. He also felt familiar with a song, The Song of Antti Mikkelinpoika Keksi that can be traced back to the 17^th century; several variants of this song can be found, and in Kalevala rhythm (four-beat trochaic lines), too. He says that this song is widely known in the Tornio Valley.

Pohjanen’s novel Murhaballaadi tells the story of a crime committed at the beginning of the 20^th century.  The story had survived under song-form, but the families involved forbade its singing. The protagonist is Salkko from Kassa (Pohjanen’s birthplace), known as the greatest witch and healer in Meänmaa (our land). The reader is lead into a strange world inhabited by dark forces, where reality and imagination are organically forged into such a unity that there is of no importance any more which is which. This is how the novel begins:

“I’m a witch, known under the name of Salkko of Kassa. I’m as old as these banks, and rivers, and lands. I have always lived on the lands of Kassa, the area nowadays called Thornaeus County, where there still exists my father’s, Jaakko’s well. Just come and see it.
Somebody called me a witch and a word-smith. When I speak, the blood-flow stops. When I perform witchcraft, the evil’s blood freezes. When I combine my words, the ladder grows up into the sky and the clocks on the walls stop. Beware of us, word-smiths – you, good powers, so that we never wish wrong to anybody. For, as you can see, whatever we bind no one can undo, and whatever we undo, no one can bind again. It was the Creator who has given us this power.”

Works written in prose are intermingled with poems, epical and lyrical songs, in which the writer has been following the pattern of folk poems. Pohjanen said that it was during our correspondence that he had become aware of using folk themes in his other works, as well. He wrote in one of his letters: “It is so good you have asked; I had not even known that my works are interwoven and animated by the powers and beings of folk poetry.”

(Fragment: Enikő M. BODROGI: Following the Lost Folk-poetry – The Situation of Kvens And Those Living in the Tornio Valley; in: Folklór és nyelv, edit. Ágnes Szemerkényi, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, pp. 461-471.; English translation: Betty LÉB)



3.5. A meänkieli népköltészet hatása a szépirodalomra

A meänkieli nyelven írott szépirodalom is meglehetősen fiatal, két és fél évtizedre tekint vissza. Az első meänkieli regény 1985-ben jelent meg Pohjanen Bengt tollából Lyykeri címmel. Ugyancsak Pohjanen a szerzője az első meänkieli drámának, amely 1987-ben jelent meg Kuutot címmel.

Kutatásaim során fölvettem a kapcsolatot Pohjanennel, és megkérdeztem tőle, hogy hatott-e valamilyen módon a meänkieli népköltészet műveire. Bevallása szerint eddig még senki nem tette föl neki ezt a kérdést, jóllehet nagyon sok interjút készítettek már vele. Érdemesnek tartok idézni néhány részletet levelezésünkből. „Valamennyi könyvemben biztosan vannak nyomai a népköltészetnek, és minden bizonnyal mélyen hatottak önazonosság-tudatomra. Hogy is értettem volna meg a népköltészet nélkül, hogy finnugor vagyok? Bennünket ugyanis svédekként határoztak meg, svéd népköltészetet tanítottak nekünk, amely azonban nem hagyott semmilyen nyomot bennem, mivel nem hittem, hogy bármiféle köze lehet identitásomhoz.”[1] Véleménye szerint a meänkieli népköltészet hosszú időn át azonos volt a finn népköltészettel (nyilvánvaló, ha arra az időszakra gondolunk, amikor a Tornio folyó még nem jelentett országhatárt a két partján élő finnek számára), és ez szájhagyomány útján terjedt nemzedékről nemzedékre. Amikor ő iskolába járt, nem tanítottak semmit a meänkieli népköltészetről, mintha nem is léteznék. Mégis hallott a falujában mondákat, és azok hősei éltek még a közösség kollektív emlékezetében. Ismerős volt számára egy dal is, Antti Mikkelinpoika Keksi éneke, amely a XVII. századból maradt fenn több variáns formájában, és amelynek kalevalai ritmusa van (négyütemű trochaikus sor). Állítása szerint ez a mű széles körben ismert a Tornio völgyében.

Pohjanen Murhaballaadi című könyve egy olyan gyilkosságról szól, amelyet a XX. század elején követtek el. Az eseményt dal formájában őrizték meg, de az érintett családok megtiltották, hogy ezt énekeljék. Főhőse a kassai[2] Salkko, akit Meänmaa[3] („A mi földünk”) legnagyobb boszorkányaként és kuruzslójaként tartanak számon. Sötét erőktől benépesített világba lép az olvasó, ahol a valóság és a képzelet olyan szerves egységbe forr, amelyben nincs is relevanciája annak, hogy mi valós és mi nem. Íme, hogyan kezdődik a történet:

„Boszorkány vagyok. Kassai Salkko néven ismernek. Ugyanannyi idős vagyok, mint ezek a partok, folyók és földek. Kassa földjén laktam mindig, a mai Thornaeus vidékén, ahol Jaakko-apám kútja még mindig ott áll. Jöjjetek, nézzétek meg!

Valaki varázslónak és a szó ötvösének nevezett. Mikor szólok, a vér eláll. Mikor varázslok, a gonosz vére megfagy. Mikor szavaim fűzöm, még a létra is az égig nyúlik, és a faliórák megállnak. Jó hatalmak, óvakodjatok tőlünk, igekovácsoktól, hogy soha ne kívánjunk senkinek rosszat, mert látjátok, amit mi megkötünk, azt senki nem oldja el, amit pedig eloldunk, senki össze nem köti. Ezt a hatalmat a Teremtő adta nekünk.”[4]

A prózában írott művet versek szövik át, amelyeket népi alkotások, epikus és lírai dalok mintáját követve írt a szerző. Pohjanen szerint levelezésünk során tudatosult benne, hogy egyéb munkáiban is földolgozott népköltészeti fogantatású témákat, és erre reflektálva írta egyik levelében:

„Nagyszerű, hogy rákérdeztél, nem is tudtam, hogy egész munkásságomat átlelkesítik a népköltészet erői és lényei.”[5]

(Részlet: M. Bodrogi Enikő: Az elvesztett népköltészet nyomában – A kvének és a torniovölgyiek helyzete; Folklór és nyelv, szerk. Szemerkényi Ágnes, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, 461-471. old.)